Nem vagyok orvos, de logikusan hangzik, hogy ha egy vírust többször is el lehet kapni, akkor az immunizálás kimondottan problémás lehet. Márpedig a híradások szerint az új típusú koronavírus kétszer vagy akár többször is megfertőzhet bennünket (ha ilyesmi eddig nem is volt túl gyakori). Az immunrendszer felkészítése vakcinákkal az "éles" vírus-támadásra nem tud 100% -os lenni. Vannak azonban más problémák is. Nézzük most ezeket sorban.

A képhez felhasznált forrás: metropol.hu

Az első gond, hogy a nagy diktatúrák, mint Oroszország és Kína, úgy láttak a vakcina-kísérleteikhez, hogy nem egyeztettek vagy konzultáltak a világ tudósaival (mégpedig hatalom-politikai okokból, saját diktátoraik parancsainak engedelmeskedve és ebből is versenyt csinálva) így a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek (lásd WHO) sem ellenőrizhették vagy tesztelhették kísérleteik végeredményeit. A véglegesnek szánt orosz (Szputnyik V.) és kínai (Sinovac) készítmények így nem képviselik a nemzetközi egészségügyi szabványok minőség-garanciáit. A még nagyobb gond az, hogy hazánk ezekből tervez nagy mennyiségeket vásárolni és a lakosságnak kiadni. Már december végén - január elején kaphatunk orosz és kínai vakcina szállítmányokat.

Bár a központi akarat Magyarországon nagyon is érthető - gyors immunizálás a lakosság minél nagyobb hányadánál, a járvány további terjedésének megállítása érdekében és a népesség megmentéséért - valójában a minőség és biztonság rovására történő kapkodás is káros lehet. Itt elsősorban a mellékhatások, másodsorban az új típusú koronavírus egészségesekben kifejtett megbetegítése a probléma (még ha elölt kórokozókról van is szó). A teszteletlen, vagy minimális teszteléssel gyártott és forgalmazott készítmény igenis veszélyes lehet bárkire nézve. (Egyszerűbben fogalmazva: én speciál életem árán sem volnék hajlandó megengedni, hogy orosz vagy kínai cuccot toljanak belém. [de ez én vagyok])

Nézzük a többi lehetőséget, hiszen szó van arról is, a kormányzati-kommunikációban, hogy hazánk egyszerre több helyről is kész vakcinákat vásárolni és fogadni. Az orosz-kínai vakcina, legfőbb riválisa a német-amerikai oltóanyag, a a Pfizer-BioNTech mely aktív immunizálással véd. Ezt a vakcinát 43 538 főn tesztelték és Karikó Katalin biokémikus is ezt az oltóanyagot támogatja (saját magának és családjának is ezt fogja majd beadatni, nyilatkozata szertint).

A kínai vakcina, a Sinovak (kép forrása: deccanherald.com)

Az egyszerű laikus mindezek után tanácstalanná válhat: melyik a jobb, a kínai, az orosz vagy a német-amerikai, esetleg egyéb készítmény? Epidemiológus, biokémikus, vagy egyéb, orvosi végzettség hiányában csak a híradásokra és józan eszünkre támaszkodhatunk, ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy három kérdésben döntést hozhatunk: 1. beadatunk e magunknak BÁRMILYEN vakcinát is? 2. Ha igen, akkor választhatunk e arról, hogy melyik legyen az 3. Ha igen, akkor végül az orosz, a kínai, az amerikai vagy egyéb oltóanyagot válasszuk?

Ami saját szubjektív véleményemet illeti: diktatúrákban kifejlesztett és így bizonytalan tesztelési eljárásokon átesett készítményeket (orosz és kínai oltóanyagokat) biztosan nem választanék. A német-amerikai biztatónak tűnik. Egyébként az immunizáláshoz két oltást igényel majd (3 hét különbséggel). Egyetlen igazi hátránya az, hogy különleges tárolást igényel (mínusz 70 fokon). (2020.11.11:30)

***

Egyre több olyan vélemény olvasható a nemzetközi és hazai sajtóban is, hogy a jelenlegi koronavírus-járvány még évekig velünk maradhat és hosszú időre életünk szerves részévé válhat. Legutóbb maga Donald Trump amerikai elnök is arról beszélt: "meg kell tanulnunk a Covid 19-cel együtt élni". Nos, ha valóban így lesz, akkor lehetséges, hogy a maszkviselés évekig megmarad, a korlátozások java részével együtt.

De mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy az elkövetkező egy-két esztendőben a többség elkapja majd a Covid-19 -et (nagyjából 60-65%) majd az újabb 3-4 évben a többiek is, azok pedig akik az első körben estek bele, másodszor vagy akár harmadszor is visszafertőződnek. (És könnyen lehet, hogy az egész így folytatódik ki tudja meddig). Pesszimistán hangzik, de sajnos van realitása. Hogy miért? Például azért mert az új koronavírus ellen nincs természetes immunitás, vagyis ma már bizonyított, hogy többször elkapható. A másik, hogy a vakcinázások - ahol eddig próbálták (pl Oroszország) - nem állították meg (sőt még csak nem is lassították) a terjedést.

A végső "egyenleg" meglehetősen elkeserítő és egyben figyelemfelhívó is: jól "kitalált" kórokozóról van ugyanis szó, ami a gyengék, az öregek és a betegek szelektálását hajtja végre a társadalomban. Elsősorban az idősek vannak veszélyben, aztán a krónikus betegek, a gyenge immunrendszerűek és a kiszolgáltatottak. A pandémia eredete ma is homályos, az USA egyértelműen Kínát vádolja részint a fertőzés hanyag kezelésével, részint a kialakulás kontrollálatlanságával. De vajon csak ennyiben hibás Kína? Vagy esetleg eleve a távol-keleti ország egyik laborja alkotta meg a furcsa vírust a túlnépesedés megállítására Ázsiában, az idősek és gyengék "eltávolítása" céljából? Vagy éppen a vádaskodó Trump volt az, aki elindította a járványt Kína kellős közepén, a nagy rivális meggyengítésére? Mindkét verzió elképzelhető sajnos (nagyon is).

Akárhogyan is kezdődött, már elszabadult: az USA -ban napi 79 ezer, Franciaországban napi 45 ezer, Németországban napi 10 ezer, nálunk pedig már közel 2 ezer új fertőzést regisztrálnak, amihez az Egyesült Államokban napi 784, a franciáknál 137, a németeknél 21, nálunk pedig 38 haláleset társul (minden 24 órában). (Ezek mind október 24-i számok, az adatok forrása pedig: worldometers.info)

Mi várható? Az új típusú koronavírus ellen csak az immunrendszer erősítésével (egészséges életmóddal) és az emberi kontaktok teljes leépítésével (maszkviseléssel, érintkezések minimalizálásával, állandó kézfertőtlenítéssel ... stb) lehet sikerrel védekezni. A vakcina kérdéses hatásfokú (egyelőre), gyógyszer pedig nincs (legalábbis teljes mértékben gyógyulást eredményező). Egy teljesen új életmódra van tehát szükség mindenkitől, ráadásul huzamosabb ideig.

Ami az új típusú koronavírus, a SARS-CoV-2 ránk szabadítását illeti: az ENSZ-nek igenis feladatává kellene tenni a valóság kiderítését. Fontos volna tudni, hogy a vírus hol készült, illetve kik és miért szabadították a világra. Mi volt eredeti céljuk, mit akartak elérni és hogyan lett ebből globális válság. Az itt következő kérdéssel az olvasói véleményekre vagyunk kíváncsiak:

***

Nehéz heteket és hónapokat élünk, melyben kivétel nélkül mindenki megszenvedi életformájának gyökeres felfordulását. Nem mehetünk ahová és amikor akarunk, nem találkozhatunk barátainkkal úgy, ahogyan korábban tettük, nem utazgathatunk, nem szórakozhatunk kedvünkre, nincs mozi, nincs színház, nincs koncert, nincs strand, nincs semmi. Üres utcák, üres közterek vannak és pesszimizmus meg félelem, maszkos járókelőkkel. Minden a járványról szól, ez ömlik ránk a TV -ből, a rádióból és az internetes honlapokról is. Mindez kényelmetlen és ijesztő is. Ugyanakkor ne feledjük: vannak akiknek egy kerek hónapja már minden egyes nap a küzdelmet jelenti Ők az orvosok és ápolónők, az alapellátásban dolgozók (körzeti doktorok, nővérek) illetve a kórházak alkalmazottai.

Ha mostanában gyakori háborús párhuzamot alkalmazzuk: az egészségügy jelenti ma a frontvonalat és minden más a hátországot. De mondhatjuk úgy is, ha most árvíz lenne, akkor ők állnának helyt a gátakon éjjel-nappal. Vagy történelmi analógiával élve: várvédők, akik az ellenséggel szemben tartják a falakat. Kifejezhetjük akárhogyan, nekik tartozunk a legtöbb köszönettel: óriási kockázatot vállalnak ugyanis, mert sokszorosan nagyobb veszélyben élik mindennapjaikat, hiszen tényleg minden nap, szinte minden órában elkaphatják a koronavírust. Ám ennek dacára teszik a kötelességüket, próbálják biztosítani a betegellátást. Az összes eddigi fertőzöttnek 12-13 százaléka egészségügyi dolgozó, akiknek családjai is mind többszörös veszélyben élnek.

Ha egy ország vezetője méltatni próbálja a vészhelyzetben helytállókat (ami önmagában dicséretes dolog), jó, ha tisztában van azzal, hogy milyen sorrendben is kellene ezt megtennie. Az első helyen nem a papok állnak ugyanis, pláne nem a politikusok kedves miniszterelnök úr, hanem az orvosok, ápolónők, mentősök és más kórházi alkalmazottak illetve egészségügyi dolgozók (szociális munkások, idősotthonban dolgozók, védőnők ... stb). Ők kockáztatnak legtöbbet, "ők viszik vásárra a bőrüket" mégpedig többnyire hiányos védőeszközökkel, kevés maszk, kevés fertőtlenítőszer, kevés gumikesztyű mellet és minden más felszerelés nélkül. Tegyük hozzá: ráadásul minimális pénzért. Pedig nekik is van családjuk, nekik is van vesztenivalójuk.

Második helyen azoknak kellene köszönetet mondani, akik a legnagyobb baj közepette is az ellátásunkért dolgoznak: kamionosok, szállítók, pékek, boltosok, szolgáltatók, köztisztviselők és mindazok, akik nem bújhatnak el a négy fal közé home officban, elszeparálódva a vírusveszélytől. Végül bár egyre gyakoribb az idősek bántása - mert úgy érezzük (sokszor nem alaptalanul) hogy bár miattuk vannak a járványvédelmi előírások, éppen ők szegik meg azokat legtöbbször - elismerés illeti mindazokat is, akik egymagukban kénytelenek szembenézni a helyzettel, a magányosakat és azokat a 70 felettieket, akiknek nincsenek hozzátartozóik, nincs segítségük, így maguk igyekeznek ellátni önmagukat, minimális pénzből, gyakran mozgásképtelenül és gyengén.

Vészhelyzeti "üzemmódban" működik ma Európa és benne Magyarország is. Nem tudjuk, hogy valós számokat látunk e a híradásokban vagy pedig sokkal nagyobb a baj, mint hisszük. De az, hogy meddig leszünk képesek kitartani, ma azokon múlik, akik a többieket segíteni próbálják és azokon, akik a kórházakban rendelőkben küzdenek ÉRTÜNK.  

***

Nem csak a lakosság és a laikusok tömege, de az orvos-társadalom is megosztott a kérdésben. A szakértők egyik része szerint ugyanis csak azoknak lényeges a maszk viselése (pl boltokban vagy utcán), akik már COVID-19 fertőzésre utaló tüneteket produkálnak, vagyis lázasak, szárazon köhögnek és gyengének érzik magukat, vagy koronavírus tesztjük alapján pozitívak (és tünetmentesen is terjeszthetik a vírust). Számukra azért fontos a maszk viselése, hogy ha elhagyják házi karanténjukat, ne fertőzzenek meg másokat. Ugyanakkor vannak olyan orvosok és más szakértők, akik meg azt mondják: az egészségesek számára is javallott a maszkok viselése, mert így hatékonyabb lehet saját védelmük. Akkor most mi az igazság: kell a maszk, vagy nem?

Az ország vezetése hivatalosan is elrendelheti a maszkok kötelező használatát (ahogyan néhány ország ezt már meglépte), de Orbán Viktortól tudjuk: nincs elég maszk az országban, ezért hiába is írnák elő kötelező viselését. De akkor is marad a kérdés: ha van maszkunk (vettünk korábban, vagy gyártottunk magunknak otthon, házilag) és egészségesek vagyunk, viszont szeretnénk, ha ez így is maradna, viseljük e maszkot az utcán, boltokban, gyógyszertárban, munkahelyen? A magam részéről a Magyar Orvosi Kamara véleményét tartom mérvadónak a kérdésben, mely így szól:

Mindezek alapján igenis hasznos tehát az orvosi maszkok viselése, DE lényeges az is, hogy milyent viselünk és hogyan használjuk. Az egyik lényeges szempont például, hogy egy-egy maszk nem örökké alkalmas funkciójának betöltésére, időnként cserélni kell. Emellett fontos, hogy miként tároljuk, hogyan nyúlunk hozzá: csak akkor hatásos ugyanis, ha egy-egy utcai kimozdulásunk után (boltozás, munkahelyi tartózkodás ... stb) nem fogdossuk össze külső felületét és a lakásunk/házunk külső részén, rögtön a belépőhelynél tároljuk. (Egyébként is minden hazaérkezést követően tanácsos azonnal alaposan, 30 másodpercig kezet mosnunk szappannal, kézfertőtlenítővel.) Ha feltételezzük ugyanis, hogy a maszk külső felületén megtalálható a koronavírus - mert mondjuk a boltban, ahol éppen jártunk a mellettünk elhaladó személy fertőzött volt és köhögött egyet a levegőbe -, akkor ahhoz nem szabad kézzel hozzáérnünk, hiszen apró nyál-cseppekkel a vírus is a maszkra kerülhetett. A legjobb nyilván az lenne, ha minden egy lakás-elhagyáshoz teljesen új maszkot vennénk fel, amit hazaérkezéskor azonnal a szemetesbe dobnánk és rögtön alaposan kezet mosnánk.

Az otthoni maszk-készítés jobb a semminél, követendő példa. Összességében ha a járvány-szabályokat betartjuk, főleg az otthon-maradást, a távolságtartást másoktól (lakásunk elhagyásakor), a rendszeres kézmosást, a maszk viselést, az arcunk megvédését a nyúlkálástól és a vitaminok szedését (főleg a C és D3 vitaminokét), akkor a járvány igenis mérsékelhető lehet.

A blog előző posztja: Meddig tart még ez az egész?

***

A kérdés, ami szinte mindenkit izgat egy ideje: " ... meddig tarthat még ez az egész"? Van, aki rosszul viseli, van, aki jól tűri és van olyan is - most már 492 magyar család esetében - aki nagyon megszenvedi a koronavírus-járvány terheit, megpróbáltatásait (16 esetben halálos megrázkódtatásait). A SARS-CoV-2 vírus és az általa okozott COVID-19 megbetegedés járványa előző év végén kezdődött Kínában (Vuhanban), majd alig egy hónapra rá megjelent Európában is. Franciaországban január 24-én este jelentették be a legelső megbetegedést, ami egyben Európa legelső koronavírus-esete is lett. Furcsa módon ezután Dél-Európában kezdett robbanásszerűen terjedni: február 21-én elhalálozott az első olasz állampolgár, március 9-én pedig karantén alá került egész Olaszország. Két újabb nappal később megszületett az olasz kijárási korlátozás és a talján városok kiürültek; de  nem csak Olaszországban, hanem a világ egyre több nagyvárosában (nálunk március 28-tól).

A járvány terjedése viszont mégis kerek 68 napja töretlen (január 24 - március 31): jelenleg 787 ezer fertőzöttnél és 38 ezer halálesetnél tart a világ, amiből a legtöbb megbetegedés az 5 legfertőzöttebb országra esik, így az Egyesült Államokra, Olaszországra, Spanyolországra, Németországra és Franciaországra. Az említett 5 ország (Kínával együtt) az össz megbetegedések 70% -ának ad helyet. Nálunk március 4-én jelent meg a vírus és a kormány március 11-én jelentett be a vészhelyzetet (amit 5 nappal később, március 16-án az iskolák bezárása követett). Azóta 492-en betegedtek meg Magyarországon, 16 haláleset történt és naponta már 40-50 fővel gyarapodik a megfertőzöttek köre, miközben szinte minden magyar várost elért már a koronavírus.

A következmények és főleg a jövőbeni kilátások szinte a hihetetlenség határát súrolják: összeomolhat a gazdaság, a pénzügyi szektor, nemzeti valutánk és idővel a közbiztonság is. Amellett teljesen átalakult életmódunk: bezárkózva élünk, lemondva a társas érintkezés szinte minden formájáról, a szórakozásról és a kimozdulás lehetőségéről, miközben a híreket hallgatjuk, melyek szinte mind a járványról szólnak (és soha nem biztatóak). A jó hírek alig kapnak publicitást, mentális állapotunk így egyre romlik.

Az emberek azt találgatják mindenhol - a munkahelyeken, a családban, a boltokban és az utcán (már ha kimerészkednek egyáltalán), meddig tarthat még a járvány? A választ viszont még az orvosok sem tudják, ugyanakkor megnyilvánulásaikból kiolvasható, hogy az eddig ismert járványoktól (mint mondjuk a SARS vírusok jelentette pandémia, korábban az Ebola, vagy még korábban a spanyolnátha) jelentősen eltér ez a mostani fertőzés-hullám. Nincs szó ugyanis szezonalitásról és nincs a koronavírus ellen sem vakcina, sem gyógyszer.

A fentiek alapján a koronavírus egészen addig terjedhet és fertőzhet, amíg vagy a vakcinát, vagy a gyógyszert, vagy mindkettőt meg nem találják a tudósok. Erre nézve azért vannak már biztató hírek, mint például, hogy az ausztrálok tuberkolózis elleni védőoltással próbálkoznak, vagy hogy az amerikaiak felgyógyult betegek vérplazmájával védekeznek. No és az is biztató hírnek  tűnik, hogy a WHO illetve magyar kutatók szerint a hidroxi-klorokin-szulfát hatékonynak bizonyul a COVID-19 kezelésében. Ugyanakkor tény, hogy a világon még senki nem tudta felelős kutatói beosztásban megígérni, hogy mondjuk 3-4 belül hónapon belül - vagy hamarabb - hatásos gyógyszert vagy vakcinát kaphatna a világ a koronavírus ellen!

Ha összerakjuk a két információt, vagyis azt, hogy a SARS-CoV-2 nem szezonális terjedésű, vagyis fertőzésének bővülése nem ér véget magától (mint az influenzát okozó vírustörzseknél) és azt az infót, hogy csak a lakosság bizonyos százalékának vakcina-kezelésével mérsékelhető a pandémia, akkor az a következtetés jön ki, hogy CSAK akkor számíthatunk javulásra, ha felfedezik a koronavírus-vakcinát és azt el is kezdik nekünk tömegesen beadni. Vagy tegyük hozzá: gyógyszer készül a vírus ellen, ami a fertőzöttség esetén garantálja kilábalásunkat a betegségből. Mondjuk ezt még azzal is kiegészíthetjük, hogy nem tudjuk hogyan "viselkedik" a koronavírus nyári melegben (télen sajnos ugyanúgy terjed), hiszen a trópusokon alig akad fertőzés, így némi kis pislákoló reménysugárt adhat a nyári kánikula elérkezése, mely talán (de csak talán) mérsékelheti a terjedést.

Ugyancsak biztató, hogy Olaszországban két-három napja mérséklődik az új fertőzöttek száma (bár a halálesetekben még nincs csökkenés), hétfőn (március 30-án) közel harmadára csökkent az új megfertőződések mennyisége. Úgy tűnik tehát, hogy bár valóban csak a vakcina (és/vagy a gyógyszer) tud véget vetni a világ-járványnak, azért szigorú lépésekkel (mint a kijárási tilalom, vagy korlátozás elrendelése) illetve a betegek arányának adott szintre emelkedésével (egységnyi területen) bizonyos csúcs elérését követően elindulhat egy javulás.

Mégis az adhat számunkra igazi reményt, hogy a fejlett nagyhatalmak tudósai - részben filantropizmusból, részben az ésszerű profit okán (mely annak markát üti, aki először áll elő a csodaszerrel) - egy évnél gyorsabban megszületik majd a vakcina és a gyógyszer; talán 6-8 hónapon belül és nem kell kivárjuk az egyébként jellemző egy évet (az elhúzódó tesztelési időszak miatt).

Orvosi tanácsok ha koronavírus-fertőzöttekké válunk

***

Tavaly, 2019 október 9-én a török hadsereg megtámadta Szíriát a Béke Forrása Hadművelet (valódi nevén: Operation Peace Spring) keretében. Az akció egy teljes hónapon keresztül tartott 15 ezer török és 14 ezer velük szövetséges szír katona részvételével. A beavatkozás eredményeként egy 1200 négyzetkilométeres (10-20 km mélységű) ütközőzóna jött létre a török határ mentén, szíriai területen, mely török indoklás szerint a kurdok távoltartását szolgálja majd. A hadműveletre azt követően került sor, hogy az amerikaiak váratlanul kivonták csapataikat Szíriából egy minimális kontingenst hagyva a téréségben. Donald Trump csapongó és hozzá nem értő "kalandor-politikája" gyakorlatilag a Putyin vezette hármas-szövetség kezébe adta Szíriát, mely így a szír kormány (Bassár el-Aszad) - Oroszország - Irán közös haderejének ölébe pottyant. A többi politikai erő: a kurd hadsereg, az ISIS maradéka, a szír ellenzéki erők és a tucatnyi egyéb szervezet zárójelbe kerültek a mindent uraló említett hármassal és a törökökkel szemben.

A török hadsereg Szíriában (2019 október 12) forrás: edam.org.tr

A jelenlegi szír helyzet tehát teljes átrendeződést mutat a fél évvel ezelőttihez képest, most két erő uralja a térséget: egyik oldalon az expanzív politikát folytató Törökország áll (helyi szervezeteivel), míg a másikon az orosz-vezetésű szír-orosz-iráni hármasszövetség. A kétpólusúvá váló berendezkedésben Törökország nagyhatalmi státuszt nyert: vele tárgyal minden résztvevő, így az USA és Oroszország is. A Putyin - Erdogan "csúcstalálkozóra" éppen most, március 5-én kerül sor (Moszkvában). Feszültté teszi kettejük viszonyát, hogy február 27-én Idlib tartományban egy légitámadás során 33 török katona vesztette életét. A légicsapást valószínűleg (egyelőre nem tisztázott módon) orosz gépek hajtották végre, de feltehetően nem törököket, hanem szír lázadókat kívánták megsemmisíteni. Idlib egyébként is a szír konfliktus legveszélyesebb "tűzfészke", hiszen itt harcol és itt zsúfolódik össze a térség minden résztvevője: a szír lázadók, a dzsihadisták, a törököknek "dolgozó" erők, az oroszok az irániak, sőt a kurdok bizonyos erői is.

forrás: aljazeera.com

Ami most a legnagyobb kérdés: meddig fog terjedni a török nagyhatalmi politika (az erdogani nacionalizmus) és milyen mértékben fogja alakítani (vagy átalakítani) a Közel-Kelet (főleg Szíria) politikai-befolyási térképét. Másképp fogalmazva: "ki állítja meg Erdogant?" Képes lesz elérni Szíria felosztását? Felmerülhet megvalósítható, reális lehetőségként Szíria orosz-török felosztása, melyben Észak-Szíria török érdekszféra (elcsatolt terület), Dél-Szíria pedig orosz bábállam lehet? Vagy esetleg ez már most megvalósul, amit a mai orosz-török "csúcstalálkozó" szentesít (afféle modern-kori Molotov-Ribbentrop paktumként, mely 81 éve Kelet-Európát, ma a Közel-Keletet osztotta/osztja fel).

Törökország kétségtelenül regionális nagyhatalom, mely a világ 11. legerősebb hadseregét és a Föld 19. legnépesebb államát tudhatja magáénak. Erdogan ma 82 millió török állampolgár vezetője és a világ 19. legerősebb gazdaságát uralja. A török GDP jelenleg 0,8 billió dollár, ami különösen akkor figyelemre-méltó, ha például az orosszal vetjük össze, mely ma 1,6 billió dollár körül mozog. Vagyis szinte minden tekintetben - lakosságszám, gazdaság, haderő - a Török Birodalom állam egy fél Oroszországot tesz ki napjainkban.

Az erdogani birodalmi külpolitika ma már az Európai Uniót is "fenyegeti", hiszen a török diktátor a migránsokkal zsarolja Brüsszelt, mondván: "ha nem fizettek, rátok engedek 4 millió migránst". Ennyi ember tartózkodik ugyanis jelenleg a török határok közt, égve attól a vágytól, hogy Európába, főleg Németországba jusson. A török hadsereg pedig eközben jelen van nem csak Szíriában, de most már Észak-Afrikában is, ahol a líbiai, Tripoliban működő kormányerőket támogatják (szemben a Kelet-líbiai Hálif Haftár tábornok vezette erőkkel). Nyilván ez az akció is ugyanolyan célt szolgál, mint az oroszok szíriai jelenléte: pozíciókat, támaszpontokat és jogokat szerezni az országban, mely jogokat aztán államközi szerződésekkel legitimálnak. A módszer bevált taktika: Oroszország így birtokol több övezetet és támaszpontot is a szíriai tengerparton és annak közelében.

Erdogan kétségtelenül ma a világ egyik legbefolyásosabb vezetője, aki nagyhatalmi babérokra tör és országát a világ meghatározó államává akarja fejleszteni. Ehhez óriási segítség számára Törökország sajátos stratégiai, geopolitikai helyzete (hiszen uralja a Fekete-tengeri szorosokat, hidat képez Európa és Ázsia között és a Közel-Kelet kapuja is), illetve hatalmas hadserege, mellyel a térségben csak Egyiptom mérhető, illetve a hagyományos katonai nagyhatalmak: USA, Oroszország, Kína, India, Japán, Franciaország, Nagy-Britannia.

Hogy ki állítja meg Erdogant, ma nagy kérdés, amire sem az Európai Unió, sem Putyin, sem Trump nem tudja még  a választ. Országa NATO tag, lakossága muszlim, államának területe egyszerre része a Közel-keleti, ázsiai és európai befolyási övezeteknek, gazdasága pedig erősödést mutat. Törökországnak minden adottsága biztosított ahhoz, hogy az elkövetkező évtizedek meghatározó nagyhatalma legyen. De vajon Erdogan meddig mehet el, amíg ezt kiharcolja? /2020.03.05.11:54/

Az ENSZ mint a legnagyobb nemzetközi szervezet 2005 november elsején döntött úgy, hogy minden évben január 27 -én emlékezzen meg a világ a holokauszt áldozatairól; ugyanis 1945-ben ezen a napon szabadították fel a szovjet csapatok a nácik legnagyobb megsemmisítő táborát, az Auschwitz-Birkenau haláltábort. De mi is volt a holokauszt? Mit jelent a kifejezés és mi is történt a vele jelölt történelmi időszakban?

A holokauszt a Biblia görög fordításában "égő áldozatot" jelent, de elterjedt a "soa" (shoah) vagyis szerencsétlenség, csapás vagy megsemmisítés kifejezések használata is. A szó mögött az Adolf Hitler vezette náci Németország azon tervszerű programja húzódott, melynek célja 1933 és 1945 között a 11 milliós európai zsidóság teljes kiirtása (megsemmisítése) volt. A végrehajtás - melyet az 1935-ös nürnbergi faji törvények készítettek elő és az 1942 január 20-i wanseei konferencia rendelt el - majdnem meg is valósult, hiszen történészi becslések szerint 5,7 - 6 millió zsidó származású személyt pusztítottak el a jelzett időszakban. A halálos áldozatok 65%-a haláltáborokban vesztette életét (mint Auschwitz, Treblinka, Belzec, Chelmno, Majdanek ... stb), 26%-a az Einsatzgruppék kivégzéseiben hunyt el, 9%-a pedig az éhezés, a spontán kivégzések és egyéb kegyetlenkedések miatt halt meg. Az áldozatok közül 4 millió embert név szerint is nyilván tart a Jad Vasem.

A holokauszt legelső szakasza 1933 és 1939 között, vagyis Hitler hatalomra kerülése és a második világháború kirobbanása közötti években még nem járt a zsidók megölésével (legalábbis szervezett és tömeges elpusztításával), inkább a zsidó származású lakosok állampolgári jogait vonták meg és a keresztény lakosságot hangolták (hergelték) a zsidók ellen. Közben létrejött a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA), melynek egyik részlege a GESTAPO (Geheime Staatspolizei) elkezdett tervszerűen foglalkozni a zsidók nyilvántartásával, majd megjelölésével és elkülönítésével. A Gestapo "B" csoportja pedig Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer vezetése alatt azt a megbízást kapta, hogy a háború kirobbanása után minden németek által megszállt országban gondoskodjon a zsidó lakosok összegyűjtéséről (több helyen gettókba zárásáról), majd a megalakuló táborokba szállításáról.

A varsói gettó egyik bejárata

A gettók közül Európában a legnagyobb Varsóban jött létre, ahol 400 ezer embert zsúfoltak össze egy kisebb városrésznyi területen (melyet falakkal vettek körül). A gettót 1942 nyarán kezdték kiüríteni, hogy lakói a közeli Treblinka nevű haláltáborban gyilkolják meg. A megsemmisítés kezdetben akadálytalanul zajlott, ám 1943 április 19-én, a gettó utolsó lakói, mintegy 600 zsidó fegyvert szerzett és 29 napon keresztül elkeseredett és reménytelen harcot vívott az SS különleges egységeivel. Végül szinte minden fegyveres zsidót megöltek, de küzdelem felkelésre ösztönözte a varsói lengyeleket is, akik aztán 1944 nyarán lázadtak fel a németek ellen. Izraelben a holokauszt emléknapját a varsói gettólázadás kirobbanásához kötik (1943 április 19.) és Niszán hó 27. napján tartják (ez minden évben más napra esik).

A háború alatt a német hadsereg által megszállt, vagy Hitlernek behódolt országokban 1939 és 1945 közt tömeges méretekben zajlott a zsidó lakosok elkülönítése (Dávid-csillag viselésére kötelezése), majd összegyűjtése. A zsidók többségét a legnagyobb haláltáborokba szállították vasúton, ahol minden odaérkezőt dolgoztattak, majd elpusztították. Európa legnagyobb haláltábora a lengyelországi Krakkó közelében feküdt, a neve pedig Auschwitz-Birkenau volt.

Auschwitz táborparancsnoka, Rudolf Höss SS alezredes, elfogása után részletes vallomásban mondta el, hogy vezetése alatt gázkamrákban pusztították el a vasúton (marhavagonokban) odaszállított zsidó foglyokat, akiket aztán krematóriumokban égettek el. A kutatók és történészek szerint 1,1 - 1,5 millió ember halt meg a tábor gázkamráiban, akiknek 90% -a volt zsidó, míg a többi áldozat különböző népek gyermekeiből és roma lakosokból tevődött össze. A félig föld alatt kialakított és tusoló-helyiségeknek álcázott gázkamrákba "Zyklon B" elnevezésű (eredetileg rovarirtásra használt) ciántartalmú granulátumot juttattak (a tetőkön kialakított nyílásokon keresztül), mely anyag a helyiségekben ciángázzá alakulva ölte meg a 200 fős csoportokat. A kamrák teljesen légmentesen záródtak, így a gáz néhány perc alatt végzett az odaterelt (meztelenre vetkőzött) szerencsétlen emberekkel.

A legelső elgázosítás Auschwitzban 1941 szeptember 3-án zajlott, az utolsó pedig 1944 október 29-én. Hasonló gázkamrák csak Treblinka táborában voltak, a többi német koncentrációs táborban inkább a kegyetlen körülmények, a mindennapos verések, éhezések és járványok végeztek az áldozatokkal. Auschwitzban dolgozott a halál orvosa, Josef Mengele is, aki a foglyokon végzett brutális és kegyetlen emberkísérleteket.

Egy auschwitzi gázkamra belülről

A szovjet csapatok közeledtével, a háború végén, a nácik lerombolták Aschwitz krematóriumait, megsemmisítették a nyilvántartásokat és elhagyták a tábort. Az őrök nélkül maradt lágerbe 1945 január 27-én léptek először szövetséges katonák, mégpedig a Vörös Hadsereg 322. lövészegysége. A kerítések között csak 7500 fogoly maradt, megdöbbentő állapotban (többnyire 30-40 kg -ra fogyva). A világ tudomást szerzett a borzalmakról és megpróbálta felelősségre vonni a bűnösöket. Adolf Hitler azonban öngyilkos lett, Heinrich Himmler az SS feje, elfogásakor megölte magát, Adolf Eichmann pedig elmenekült (Argentinában aztán 1960-ban elfogták, majd 1962-ben Izraelben kivégezték). Mengele megúszta: csak 1979-ben halt meg szélütés következtében (Dél-Amerikában). Ami Auschwitz táborparancsnokát illeti: Rudolf Hösst 1946 márciusában angol katonák fogták el. Részletes vallomást tett a háborús bűnösök nürnbergi perében, majd a lengyel hatóságok saját táborában akasztották fel 1947 április 16-án.

Az auschwitz-i haláltábor bejárata

A holokauszt az emberiség történelmének legmegrázóbb és legkegyetlenebb fejezete volt, melyhez a fajgyűlölet és a nácizmus vezetett. Január 27-én leginkább arra kell emlékeznünk, hogy hasonló eszmék soha többé ne uralják világunkat. Erre figyelmeztet bennünket a 6 millió áldozat a holokauszt nemzetközi emléknapján.

***

2020 január 26. 

Harminchárom évvel ezelőtt az emberiség egyik legnagyobb atomkatasztrófája - mely a Szovjetunió ukrajnai területén, Pripjaty városa mellett, Csernobil közelében a Lenin atomerőmű 4-es reaktorában történt 1986 április 26-án éjjel 1 óra 23 perckor - örökre megváltoztatta az emberek gondolkodását az atomenergiáról, az atomerőművekről, sőt általában az egész nukleáris tudományterületről (beleértve az atomfegyvereket is).  

Jelen posztnak nem célja a csernobili atomkatasztrófa feltárása, vagy eseményeinek rekonstruálása - ezt megtették már más, hozzáértőbb és szakmaibb oldalak (például Aszódi Attila több cikkében is és a Pervenimus oldal, az egyik posztjában, melyekből mi is merítettünk [köszönet érte nekik ezúton is]) mi csupán az áldozatok lehetséges számáról szeretnénk képet adni olvasóinknak. (A "királyi többes" azért van, mert a posztot ketten készítettük.) A katasztrófát bemutató nagy sikerű, 5 részes HBO sorozatot mi is láttuk, annak méltatásával, illetve pontatlanságaival szintén nem akarunk foglalkozni. Ezúttal kifejezetten a katasztrófa miatt elhunytak száma érdekel bennünket. Előtte azonban alapszinten a katasztrófáról egy bekezdés (hogy mégis "képben legyünk"):

Aznap egy kísérletet hajtottak végre az atomerőműben - Viktor Bruhanov erőmű-vezető és Nyikolaj Fomin főmérnök engedélyével, de kettejük távollétében, viszont Anatolij Gyatlov főmérnök-helyettes közvetlen irányítása mellett - mely kísérlet során több szabálytalanság is történt és ezek a 4-es blokk reaktorának instabilitása miatt robbanásokhoz vezettek. A detonációk következtében a 4-es reaktorház teteje lerobbant az épületről és hatalmas mennyiségű radioaktív anyag (kripton-, xenon-, jód-, tellur és cézium izotópok) illetve sugárzó grafit került a környezetbe, fokozva a több napig tartó hatalmas tüzet. A radioaktív sugárzás szintje a robbanás közelében elérte a 15 ezer röntgen (azaz 150 sievert) értéket, amiről azonban a katasztrófa utáni első 20 órában nem is tudtak a vezetők, mert a rendelkezésükre álló doziméterek méréstartománya csak 1000 röntgenig terjedt (ezek ki is akadtak az első használatkor). A válságkezelő döntéshozók Fomin főmérnöktől felfelé, egészen Gorbacsov főtitkárig felelőtlenül kezelték a helyzetet, hármas hibát követve el: először is nem menekítették ki AZONNAL az erőmű 30 km-es körzetéből az embereket, másodszor nem tájékoztatták ugyancsak AZONNAL a környező országokat és harmadszor az ügy későbbi (1987 júliusában) zajló vizsgálatában (és perében) elnagyolt eljárást folytattak, kizárva a RBMK típusú, grafit-moderátoros, könnyűvíz hűtésű, forralóvizes konstrukciós hibáit és felülvizsgálatát (mondva: a szovjet ipar terméke nem lehet hibás).

Reaktor-vezérlő terem Csernobilban

Közvetlen halálesetek

A katasztrófa miatt elhalálozottak számát a Szovjetunió a tragédia után 31 főben állapította meg. A hivatalos szervek által elismert 31 főből 7 fő tűzoltó - hatan a végzetes éjszakán a 3-as reaktor tetején oltották a tüzet + 1 fő tűzoltó őrnagy [Petrovics Teljatnyikov] - és 26 erőműi dolgozó. Húsz évvel később az tragédia évfordulóján az ENSZ kérésére a WHO is lefolytatott egy vizsgálatot és a csernobili tragédia miatt elhalálozottak számát 54 főre emelték (vagyis 23 fővel egészítették ki). A WHO jelentése CSAK az egyértelmű, vagyis egészen biztosan a tragédiához kapcsolódó haláleseteket kezelte tényként. Ugyanakkor a moszkvai 6-os kórházban 134 csernobili sérültet ápoltak, akiknek egy része gyógyultan távozhatott (bár közülük néhányan később "gyanúsan" fiatalon, illetve a tragédia után rövid időn belül haláloztak el, különböző keringési, szív-érrendszeri vagy daganatos betegségekben).

A WHO 54-es áldozatszáma ugyancsak figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy azok közül a bányászok közül, akiket a katasztrófa-elhárítás során arra kértek, hogy fúrjanak alagutat (mégpedig kéziszerszámokkal!) a felrobbant atomreaktor alá, - hogy aztán folyékony nitrogén elhelyezésével hűtsék le a felgyülemlett radioaktiv lávát - százan nem élték meg 40. életévüket.

Tűzoltók Csernobilban. A végzetes éjszakán heten biztosan életüket áldozták a tűz eloltásáért

Az ő halál-okaik is változatosak, de figyelemre méltó, hogy szinte mindannyian életük teljében hunytak el és betegségeik szintén jellemzően keringési vagy rákos jellegűek voltak. Ha az 54 bizonyított halálesethez hozzáadjuk a 100 önfeláldozó bányászt, sokkal közelebb járunk az igazsághoz.

Közvetett halálesetek

Külön kérdéskör, hogy a 154 halálesethez, - melynek mindegyike az erőműben szerzett sugárzás miatt következett be (az ott dolgozóknál, a reaktor alatt dolgozó bányászoknál, illetve az első órákban tüzet oltóknál) - hozzáadhatóak e azok a megbetegedéses esetek, melyek az erőmű 30 km-es körzetében élő polgári személyeknél, illetve az ott katasztrófa-elhárítást végző likvidátoroknál (katonáknál, belügyiseknél) történtek.

Összesen 510 ezer szovjet katonát illetve belügyis tisztviselőt vezényeltek 1986 folyamán a csernobili erőmű 30 km -es körzetébe, melyet teljesen izoláltak (lezártak) a külvilágtól. A nagyjából 2800 km2-es (vagyis körülbelül Nógrád megye nagyságú) területen az egy négyzetméterre eső a Cs-137 izotóp általi szennyezettség meghaladta az 555 kBq/m2-t (forrás: pervenimus blog), ez nagyjából 500 millisievert sugárzást jelentett. Az orvosok szerint ez az érték nem okoz halált, viszont 100 millisievert sugárzás felett, ha az napokig, hetekig éri az emberi testet sokszorosára nő a daganatos (főleg pajzsmirigy rákkal járó) és szív-érrendszeri megbetegedések esélye mégpedig a megbetegedettek életében akár néhány éven belül.

Likvidátor a tragédia utáni napokban

Kijelenthető tehát, hogy a csernobili veszélyzónában katasztrófa elhárítást végző 510 ezer katona, illetve az onnan evakuált 336 ezer polgári lakos, összesen tehát kb 850 ezer ember kapott jelentős, több száz millisievert (átlagosan 350 millisievert) nagyságú sugárdózist. Ennek hatásait jelenleg is csak találgatják a kutatók, de abban egyetért a WHO és a Greenpeace (mely 2005-ben jelentést készített Csernobil hatásairól), hogy a sugárzásnak kitett 850 ezer fő legalább 0,8-1% -a a csernobili katasztrófa miatt halálozott el, valamilyen radioaktív behatással kapcsolatba hozható betegségben. Ez minimum 7-8 ezer embert jelent.

A probléma a számok meghatározásánál ott van, hogy a daganatos és szív-érrendszeri betegségek nem hozhatóak egyértelműen és bizonyíthatóan összefüggésbe a balesettel. Lehetséges például, hogy egy likvidátor, vagy pripjatyi lakos, aki a 90-es évek közepén hunyt el daganatos megbetegedésben (vagyis évekkel a katasztrófa után) nem az ott szerzett sugárzás miatt hunyt el. Legalábbis nem bizonyítható az összefüggés (fehéren-feketén).

Egyedi és sajátos esetek

A csernobili atomreaktor-robbanás UTÁN négy nagyon komoly katasztrófahelyzettel kellett megbirkóznia a hatóságoknak. Ezek közül kettő okozott elhalálozásokat, egy pedig szerencsésen végződött. A "szerencsésnek" mondható eset akkor történt, amikor néhány nappal a katasztrófa után felvetődött annak esélye, hogy a reaktormagból kifolyó, több ezer fokos olvadó anyag eléri a reaktor alatti 20 ezer literes vízgyüjtő medencét. Három önként jelentkező, bátor dolgozó - Alekszej Ananenko, Valerij Bezpalov és Borisz Baranov - búvárruhában merült le a tartályba és leengedte annak vizét. Ezzel megakadályoztak egy óriási gőzrobbanást, mely milliókat fertőzött volna meg Kelet-Európa szerte. Csodával határos módon és a vízzel teli medence védőhatásának köszönhetően túlélték mindhárman.

A második eset a tragédia másnapján történt, amikor az erőmű két vezetője, Bruhanov és Fomin, arra utasították a főmérnök-helyettes, Gyatlov jobb kezét, Anatolij Szitnyikovot, hogy a hármas és négyes reaktor közti szellőző gépház tetejéről nézzen bele a felrobbant atomreaktorba és győződjön meg arról, hogy valóban nyitott e a reaktor-zóna. A férfi védőruházat nélkül ment fel a tetőre és ezzel a biztos halálba, de megtette amire utasították. Több ezer röntgen érte, amibe május 30-án - vagyis egy hónappal később egy moszkvai kórházban - belehalt. (Megjegyzés: valószínűleg bármilyen védőruhát húzott volna fel, hatástalan lett volna a 12 ezer röntgennel szemben [ahol állt, már 3 perc ott tartózkodás is halálos.]) Egyébként ami a halálos adag sugárzás szintjét illeti: a szakértők és orvosok szerint 500 röntgen/óra (5 sievert/h) már halálosnak tekinthető. Szitnyikov önfeláldozó tettével - vagyis azzal, hogy a katasztrófa utáni napon vállalta a reaktorzóna megtekintését - jelentősen felgyorsította a katasztrófa-elhárítást.

A harmadik eset, mely a robbanás utáni napokban újabb katasztrófát okozhatott volna, azokhoz a szénbányászokhoz kötődik, akik bevállalták, hogy kézi szerszámokkal alagutat ássanak az olvadó reaktorzóna alá, hogy oda folyékony nitrogénnal működő hűtőberendezést helyezzenek és megakadályozzák ezzel a radioaktív láva, talajvízbe kerülését. Mint már esett róla szó, jelentős adag sugárzás érte őket a munka során (hogy mennyi pontosan, nem tudható), de az eset utáni években közülük százan haltak meg, különböző betegségekben.

A negyedik katasztrófa-helyzet, mely önfeláldozó dolgozók miatt nem okozott újabb tragédiát, a felrobbant reaktorház körüli épületek tetejéhez kötődik, melyekről kézi erővel kellett eltávolítani a radioaktív törmeléket.

A ventillációs ház tetején, 12 ezer röntgen sugárzásban dolgozó romeltakarítók (maximum 1,5 percet lehettek fent)

Ezeken a tetőkön, melyeket egyébként nevekkel láttak el (mint: Nina, Kátya, Mása)  1000 és 12 000 röntgen közti sugárzás volt a katasztrófa utáni napokban (vagyis a halálos dózisnál kétszer, illetve huszonnégyszer több). A törmeléket mégis valahogyan vissza kellett dobálni a reaktorépületbe (amit aztán szarkofággal terveztek lefedni), mert különben a radioaktivitás soha nem szűnt volna meg a csernobili régióban. A feladatra sem távirányítású robotokat, sem más gépeket nem használhattak, mert ezek nem bírták volna ki az ottani körülményeket. Végül emberekkel oldották meg a feladatot, akik védőruhában mindig csak másfél percet töltöttek a veszélyes tetőkön és gyors váltásokkal dolgoztak. Sajnos ezeknek az embereknek a sorsáról sem tudni semmi biztosat: nem tudni közülük hányan haltak meg az eset utáni években és halálokaik valóban a tetőkön való munkára vezethetőek e vissza.

A radioaktív törmelék eltüntetésekor a tetőket nevekkel látták el. A legveszélyesebb a Mása volt 1986 őszén, a romeltakarításkor

Feltételezhető, hogy a legveszélyesebb tetőrészen dolgozók, akik 12 ezer röntgenben (120 sievert/h sugárzásban) kellett, hogy hordják a törmeléket - még ha csak egy-egy percig is - sokan meghalhattak a későbbi hetekben, vagy akár hónapokban-években. A Szovjetunió mindenesetre titkolta a sorsukat (és ma sem könnyen deríthető ki, hogy mi lett velük).

Meglepő túlélések

Végül két meglepő túlélés esete érdekességként: Alexander Juvcsenko és Borisz Sztolyarcsuk az erőmű dolgozói voltak a tragikus éjszakán és mindketten a 4-es reaktorépületben vagy annak közvetlen közelében teljesítettek szolgálatot. Mégis mindketten túlélték a katasztrófát, ahogyan egyébként rajtuk kívül még néhány százan az erőműben, mégis kettejük esete világít rá legjobban a sok csodával határos túlélésre. Sztolyarcsuk a 4-es reaktor vezérlőtermében tartózkodott a robbanás éjszakáján, majd többször is végigjárta a szétrobbant reaktorépület körüli folyosókat. Ha kapott is aznap este radioaktiv sugárzást, nem betegedett meg és ma is kiváló egészségnek örvend. A másik hihetetlen eset Alexander "Sasha" Juvcsenko -hoz kötődik, aki még közelebb volt a legkritikusabb épület-részekhez. Aznap este két gyakornoknak (Viktor Proskuryakov, Aleksander Kudryavtsev) és egy kollégájának (Valery Perevozchenko) segített abban, hogy Akimov műszakvezető utasítására bejussanak a felrobbant reaktor-terembe és megnézzék a robbanás helyét. Egy hatalmas vas ajtót tartott nyitva, amíg oda a többiek bejutottak. (Aktív sportolóként, a rendszeres evezés miatt hatalmas testi ereje volt, ennek köszönhette, hogy elbírt a feladattal.)

Emlékmű Csernobilban, a hős tűzoltók előtt tisztelegve

A három férfi, aki a reaktor-terembe lépett halálos adag sugárzást kapott (néhány hét múlva haltak meg), de Juvcsenko túlélte a sugárzást, noha 4,1 sievert/h (410 röntgen) adagot kapott belőle. Másnap kórházba került, ahol egy teljes éven keresztül kezelték és még bőrátültetést is kapott. Meglepő módon egészen 2008 végéig élt egészségben.

A felrobbant 4-es csernobili reaktor fölé beton szarkofágot építettek, melyet 1986 november 30-án adtak át (7 hónappal a tragédia után). Ám ez nem bizonyult végleges megoldásnak, 2016 novemberében egy teljesen új, acélszerkezetet emeltek az egész építmény (vagyis a 4-es blokk) fölé, mely már 36 ezer tonna súlyú (105 méter magas, 110 méter hosszú és 257 méter széles). Az új építmény mintegy másfél milliárd euróba került, de állítólag 100 évig védeni tudja a környezetet a sugárzástól.

Csernobil katasztrófája soha nem merül feledésbe, mert a hősiesség, a túlélés és az emberi felelősség "emlékműve" mindazok számára, akik megismerték történetét. A megismerésben segít az HBO sorozata és minden írás, publikáció, vagy cikk, amit a témában azóta írtak. Akár 8 ezren, akár 800 ezren haltak meg a tragédiában, az utókor feladata, hogy ne tudjon megismétlődni hasonló eset, sehol a világban. /2019.11.10.14:05/

Felhasznált anyagok:

• Aszódi Attila: Csernobil - a baleset okai és következményei /aszodiattila blog 2016.04.26/
• Harmat Árpád Péter: A csernobili atomkatasztrófa kérdőjelei /Pervenimus Blog 2019.06.01/
• Adam Higginbotham: The Moments After Chernobyl Blew /sciencefriday.com 2019.02.28/
• WHO Report - 2006

 ***

A "kik a magyarok ősei?" kérdés rendszeresen felvetődik a hazai médiában és Kőrösi Csoma Sándor óta - vagyis már kerek két évszázada - hogy kiemelten foglalkoztatja a magyarságot. Kőrösi Csoma 1819 novemberében (vagyis épp most 200 éve) indult el Erdélyből gyalog-szerrel (!) Indiába és Tibetbe, hogy ott kutatásokat végezve bebizonyítsa a világnak: a magyarok Dzsungáriából (Nyugat Kínából) származnak. Utazása során áthaladt az Oszmán Birodalmon, Perzsián, a vad afgán hegyeken és eljutott Indiába, illetve a tibeti kolostorokba. Bár a britek megbízásából elkészítette a világ első tibeti - angol szótárát és komoly tudományos, nyelvészeti munkát végzett, valójában "leragadt" Indiában és nem tudta megvalósítani álmát: eljutni a Tibettől északra fekvő, ma Kínához tartozó Dzsungáriába. A tartomány Kazahsztántól keletre található és ma is lakosságának 46% -a újgurnak vallja magát [lásd az itt következő ábrát].

Később más követője is akadt Kőrösinek, például Vámbéry Ármin, aki 42 évvel később Közép-Ázsiában kereste a magyarok őseit. Egyikük sem járt sikerrel, az elképzelés viszont, miszerint őseink nem az Ural vidékén, hanem valahol Ázsia délebbi területein, valahol a Kaszpi-tenger és Kína közt formálódtak néppé, meggyökeresedett a köztudatban. Mint ahogyan az is, hogy a szkíták-hunok-magyarok közt egyenesági kapcsolatok vannak (mégpedig genetikai, származási szinten is).

A reformkor (1830-1848) új időszakot hozott a kérdésben: Reguly Antal ugyanis nyelvészeti alapokon próbált választ találni származásunk kérdéseire. Reguly 1840 illetve 1847 közt az Ural-vidéket beutazva végzett alapos kutatásokat az ott élő népek körében. Hazatérve egy több száz oldalas kutatási anyagot tett le a Tudományos Akadémia asztalára, mely azonnal elnyerte a történész társadalom elismerését. A finnugor elképzelés - mely találkozott a "rebellis" és büszke magyarság megregulázását célul kitűző osztrák hatóságok akaratával - magyar támogatókat is talált: Hunfalvy Pál és Budenz József személyében. Innentől hosszú időre a magyar őstörténet tanított és elfogadott "verziója" a finnugor-származás lett.

Később azonban egyre több kritika érte az Ural-vidéki, finnugor őstörténeti változatot, főleg miután nem csak nyelvi, hanem antropológiai, genetikai, régészeti és kulturális "vonalakon" is megindult a téma boncolgatása. A modern időkben már olyan történészek is hallatták hangjukat, vetették papírra véleményüket (kutatási anyagaikat), akik vagy a türk-ujgur, vagy a vegyes funn-ugor-türk leszármazás hívei voltak. Róna-Tas András, Szűcs Jenő, Németh Gyula szerint a 7 magyar törzsből csak kettő elnevezése mutat finn-ugor eredetre (Nyék, Megyer).

Jelenleg őstörténet-kutatásunk eljutott arra a szintre, hogy a középiskolákban mind a finnugor, mind a türk származás kérdése tanításra kerül, vagyis oktatásunk nyitva hagyja a talány megfejtését.

Részlet egy középiskolai tankönyvből (Száray Mikós: Történelem 9. 173.oldal)

A szabad gondolkodás azonban lehetőséget ad az önálló vélemények megjelenítésére is. A származásunkkal kapcsolatos kérdések jelenleg négy nagy "feladvány" köré csoportosulnak:

1. -- Néppé formálódásunk helyszíne az Ural hegység vidéke volt, vagy pedig egy teljesen más földrajzi terület például Közép-Ázsia, Dzsungária, esetleg a Távol-Kelet?
2. -- Van e leszármazási kapcsolat a mai magyarság és az ősi szkíta, hun népek között?
3. -- Kiket tekinthetünk legközelebbi rokonainknak?
4. -- Mikor és hogyan jelent meg a magyarság a dél-orosz sztyeppén?

Az első kérdést illetően minimum a kételkedés jogával kell élnünk, hiszen az urali tartózkodásunk időtartamát nem tudjuk pontosan, így nagyon is elképzelhető, hogy ELŐTTE más területeken is éltünk és a feltételezett urali őshazát csupán érintettük vándorlásunk során. A kiindulópont, néppé formálódásunk színtere könnyen lehet az említett Dzsungária is. 

A második kérdés, vagyis hogy van e komoly származási, vérségi és genetikai kapcsolatunk a szkítákkal és hunokkal a legnehezebben igazolható (és cáfolható) kérdés. A legnagyobb probléma a hatalmas időbeni és térbeli távolság okozza: Miltiadész, a marathóni csata hőse már Krisztus előtt 513-ban harcolt a szkítákkal (a nevezetes csata előtt 23 évvel), amikor a magyarokról még az égvilágon semmilyen információ nem áll rendelkezésünkre. Ebben az időben ismeretlen őshazánkban élhettünk, de egészen biztosan távol a hellén világgal szomszédos területektől (nincs ugyanis rólunk semmiféle forrás ebből az időből). Hasonló a helyzet a hunokkal is:a nevezetes catalaunumi csata idején (Kr.u. 451-ben) Attila és serege a mai Franciaország területén harcolt, amikor a magyarság az Ural vidékén halászott-vadászott és művelt földet.

A harmadik kérdés - nevezetesen, hogy kik a közvetlen rokonaink - ma is rengeteg vita alapját képezi, megosztva a genetikusokat és kutatókat is. Bár nyelvünkben valóban sok hasonlóság fedezhető fel az urali népek nyelvjárásaival, egyéb szempontokból (antropológia, termet, megjelenés, néprajz, ruházat, szokásrendszer) a X. századi magyarok inkább hasonlítottak a türk és sztyeppei népekre, mint a hantik, manysik urali törzseire. A mai magyarok esetében más dimenzióba kerül a kérdés, hiszen ezer éves történelmünk során annyi keveredés történt más népekkel (például besenyőkkel, kazárokkal, jazigokkal, germánokkal, oroszokkal, törökökkel, németekkel, szlávokkal), hogy szinte lehetetlen a kiigazodás. Ami a régészet által igazolt: a honfoglaló magyarok megjelenése (ruházata, harcmodora, hagyományrendszere) erős sztyeppei-türk hatást mutat.

A negyedik kérdés, miszerint "mikor jelentek meg törzseink a dél-orosz sztyeppén?" a történészek nagyobbik részénél már megválaszolt: a 830-as esztendőt megjelölve, ami a korabeli időkben jelentősnek számító sarkeli erőd forrásokban való felbukkanását jelenti. Sarkelt a bizánciak és kazárok emelték a Don folyó bal partján, a sztyeppei népek (főként magyarok) támadásainak megállítására. Ezt megelőzően NINCS írott forrás arról, arról, hogy magyar népelemek nomadizáltak volna a mai Ukrajna vidékein, vagyis az Uráltól délre.

Összefoglalva az tűnik leginkább megalapozottnak, hogy őseink nem kizárólag az Ural vidékén éltek, hanem lehetett egy korábbi közép-ázsiai vagy dzsungáriai őshaza is. Ez felveti azt is, hogy őseink talán nem is az urali népek közül kerültek ki, hanem valamilyen türk eredetű népcsoportból és csak később az Urál vidékére vándorolva keveredtek (vagy legalábbis nyelvileg szoros viszonyba kerültek) az ottani népekkel. Így egy kettős, türk-urali (vagy türk-finnugor) leszármazás a legvalószínűbb, melyben genetikailag a türk "vonal" az erősebb.

Ugyanakkor az ősi szkíta és hun népekkel való vérségi leszármazásunk nem bizonyított és időben-térben távolinak mutatkozik a magyarság illetve az említett népek közti kapcsolat. Nyelvünk ugyan mutat finnugor hatásokat, ám szokásaink, ősi hagyományaink, antropológiai jellemzőink, fegyvereink, harcmodorunk erős türk és közép-ázsiai kapcsolatokra utalnak. Ez azt jelenti, hogy vérségi alapon az utóbbi (türk), nyelvészeti alapon pedig az előbbi (finnugor)  kapcsolódás valószínűsíthető. Az Európa felé történő vándorlásunk a IX. század elején kezdődhetett, mert a magas szintű kultúrák, például a Bizánci Birodalom csak ekkortól tesz említést rólunk.

A poszthoz felhasznált anyagok:

• Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Balassi Kiadó, Bp., 1993
• Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet. Balassi Kiadó, BP., 2007
• Tóth Sándor László: Levédiától a Kárpát-medencéig. Kiadta: JATE, Szeged, 1998.
  

 ***

Az 55 éves volt londoni főpolgármester, Boris Johnson, aki korábban külügyminiszterként és a Brexit fő támogatójaként szerzett magának világhírnevet, július 23-án kapta meg a jogot és az esélyt arra, hogy a brit konzervatívok jelöltjeként az Egyesült Királyság új miniszterelnöke legyen (Theresa Mayt váltva).

Johnson életútjának már a kezdete is érdekes: török felmenőkkel bír (apai ágon), de ősei közt zsidók és németek is akadnak), ő mégis New Yorkban látta meg a napvilágot és élete első szakaszában, egyetemi tanulmányait követően (melynek során történész és irodalmár végzettséget is szerzett), 20 éven keresztül újságíróként, szerkesztőként dolgozott. (Egyébként meglehetősen drága magániskolákban és rangos egyetemeken tanulhatott, többek közt Oxfordban, ahol David Cameron diáktársa és barátja lehetett. Tanulmányait parlamenti képviselőként dolgozó, befolyásos édesapja szponzorálta.)

Később dolgozott a Times -nál, majd a Telegraph -nál, végül 1999 és 2005 közt a The Spectator nevű brit lap politikai szerkesztője lett (miközben több könyvet is írt, mégpedig kitalált, illetve politikai és történelmi témákban). Egyik könyve a szintén konzervatív Winston Churchill életéről szól, a másik pedig a Római Birodalom és az EU összehasonlításáról (ezt dokumentum rövidfilmként is bemutatták). 2001-től a politikai élet aktív részese lett mint parlamenti képviselő (innentől már nem csak írt a politika világáról, de alakította is azt). 2003-ban már a Konzervatív Párt elnökhelyettese, 2006-tól az Edinburghi Egyetem rektora, majd 2008 május 4-től London főpolgármestere egy sikeres kampányt követően.

Boris Johnson igazi népszerűség-növekedése és ismertsége a 2016-os Brexit kapcsán ugrott meg tetemesen, hiszen minden erejével hazája EU-ból való kilépését támogatta. A 2016 júniusi népszavazáson aztán a britek megszavazták a kilépést, amivel Johnson is nagy győzelmet könyvelhetett el. Theresa May 2017 március 29-én jelentette be a világnak az Egyesült Királyság kilépési szándékát a lisszaboni szerződés 50. cikkelye alapján. 

Ami magánéletét illeti: kétszer volt nős, első házassága egyetlen évig tartott csupán, a második viszont (egy ügyvédnővel) megajándékozta két kislánnyal és két kisfiúval. Született közben egy házasságon kívüli gyermeke is az egyik szeretőjétől. Legidősebb gyermeke 26 éves (az egyik lánya), a legfiatalabb 10 (ő a házasságon kívül született kislány). Tavaly Johnson elvált, jelenleg élettársi kapcsolatban él (egy csinos, szőke, 30 éves reklámszakemberrel, akit Carrie Symonds -nak hívnak [lásd: kép jobbra]).

Hogy milyen ember Boris Johnson? Ízig-vérig populista, ellenfelei szerint szexista, sőt fajgyűlölő (ami mondjuk muszlim és török felmenői miatt kicsit furcsának tűnik), amellett elvtelen törtető, aki bármit megígér és bármire kész a hatalomért. Mindezt még az oldalán állók is elismerik róla. Történelmi feladata az Egyesült Királyság kiléptetése lesz az EU-ból, egy britek számára előnyös feltételrendszer kizsarolásával. Ezt az egészet október végéig (október 31-ig) szeretné végigvinni, ami sokak szerint szinte lehetetlen vállalkozás.

Hasonló alkat, hasonló haj, de hasonló politika is?

Donald Trump után, most egy újabb elvtelen populista került a világ vezetői közé. Ennek értékelése előtt azonban érdemes tisztázni: mi is a populizmus. Maga a szó latin eredetű (popularis = népszerű) és van egy értékrendileg neutrális illetve egy negatív értelmezése is. Az előbbi egy nép kegyeit kereső irányultságot fogalmaz meg, az utóbbi pedig azt a teljes elvtelenséget, mellyel egy személy vagy csoport a nép által hallani akart szólamokat, elveket, ígéreteket hangoztatja, mégpedig népszerűsége növeléséért, melyet aztán szűk felső rétegének kiváltságaira fordít.

Trump is és Johnson is iskolapéldája ennek a politikának, mint ahogyan Európa-szerte gyakori a felbukkanása (többek közt nálunk is). Mivel a populisták szűk rétegük számára széles tömegekre támaszkodva használják ki a szavazópolgárokat, eleve a jobboldali pártok közé sorolódnak. Amerikában a republikánusok, Angliában pedig a konzervatívok közé vegyülve alkotnak jelentékeny csoportokat.

Nagy kérdés viszont, hogy Johnson "keménykedő" EU ellenes retorikája, fűt-fát ígérő kalandor-politikája mire lesz elég Brüsszellel szemben? Meddig lesz türelmes vele kapcsolatban a brit közvélemény és jelenlegi népszerűsége meddig tart ki, ha legfőbb döntéshozóként és nem az éppen hatalmon lévők megfúrásával foglalkozó háttérfiguraként kell helytállnia. Boris Johnson ígért már ugyanis jólétet, felvirágzást, Anglia naggyá tételét, reformokat, konjunktúrát, valójában minden szépet és jót arra az esetre, ha a britek kilépnének az EU-ból. Közben folyamatosan csak legyintett azokra a gazdasági szakemberekre, akik óvatosságra intettek (és intenek ma is) a Brexittel kapcsolatban. Ha viszont egyszer valóban bekövetkezik a kiválás (saját forgatókönyve szerint még az idén), akkor a britek megtudják majd, hogy megérkezik e az a kánaán, amit jó populistaként Johnson ígérget nekik már évek óta. Nem lennék a bőrében, ha ez netán elmaradna. (2019.07.23.16:48)

 ***