Tavaly, 2019 október 9-én a török hadsereg megtámadta Szíriát a Béke Forrása Hadművelet (valódi nevén: Operation Peace Spring) keretében. Az akció egy teljes hónapon keresztül tartott 15 ezer török és 14 ezer velük szövetséges szír katona részvételével. A beavatkozás eredményeként egy 1200 négyzetkilométeres (10-20 km mélységű) ütközőzóna jött létre a török határ mentén, szíriai területen, mely török indoklás szerint a kurdok távoltartását szolgálja majd. A hadműveletre azt követően került sor, hogy az amerikaiak váratlanul kivonták csapataikat Szíriából egy minimális kontingenst hagyva a téréségben. Donald Trump csapongó és hozzá nem értő "kalandor-politikája" gyakorlatilag a Putyin vezette hármas-szövetség kezébe adta Szíriát, mely így a szír kormány (Bassár el-Aszad) - Oroszország - Irán közös haderejének ölébe pottyant. A többi politikai erő: a kurd hadsereg, az ISIS maradéka, a szír ellenzéki erők és a tucatnyi egyéb szervezet zárójelbe kerültek a mindent uraló említett hármassal és a törökökkel szemben.

A török hadsereg Szíriában (2019 október 12) forrás: edam.org.tr

A jelenlegi szír helyzet tehát teljes átrendeződést mutat a fél évvel ezelőttihez képest, most két erő uralja a térséget: egyik oldalon az expanzív politikát folytató Törökország áll (helyi szervezeteivel), míg a másikon az orosz-vezetésű szír-orosz-iráni hármasszövetség. A kétpólusúvá váló berendezkedésben Törökország nagyhatalmi státuszt nyert: vele tárgyal minden résztvevő, így az USA és Oroszország is. A Putyin - Erdogan "csúcstalálkozóra" éppen most, március 5-én kerül sor (Moszkvában). Feszültté teszi kettejük viszonyát, hogy február 27-én Idlib tartományban egy légitámadás során 33 török katona vesztette életét. A légicsapást valószínűleg (egyelőre nem tisztázott módon) orosz gépek hajtották végre, de feltehetően nem törököket, hanem szír lázadókat kívánták megsemmisíteni. Idlib egyébként is a szír konfliktus legveszélyesebb "tűzfészke", hiszen itt harcol és itt zsúfolódik össze a térség minden résztvevője: a szír lázadók, a dzsihadisták, a törököknek "dolgozó" erők, az oroszok az irániak, sőt a kurdok bizonyos erői is.

forrás: aljazeera.com

Ami most a legnagyobb kérdés: meddig fog terjedni a török nagyhatalmi politika (az erdogani nacionalizmus) és milyen mértékben fogja alakítani (vagy átalakítani) a Közel-Kelet (főleg Szíria) politikai-befolyási térképét. Másképp fogalmazva: "ki állítja meg Erdogant?" Képes lesz elérni Szíria felosztását? Felmerülhet megvalósítható, reális lehetőségként Szíria orosz-török felosztása, melyben Észak-Szíria török érdekszféra (elcsatolt terület), Dél-Szíria pedig orosz bábállam lehet? Vagy esetleg ez már most megvalósul, amit a mai orosz-török "csúcstalálkozó" szentesít (afféle modern-kori Molotov-Ribbentrop paktumként, mely 81 éve Kelet-Európát, ma a Közel-Keletet osztotta/osztja fel).

Törökország kétségtelenül regionális nagyhatalom, mely a világ 11. legerősebb hadseregét és a Föld 19. legnépesebb államát tudhatja magáénak. Erdogan ma 82 millió török állampolgár vezetője és a világ 19. legerősebb gazdaságát uralja. A török GDP jelenleg 0,8 billió dollár, ami különösen akkor figyelemre-méltó, ha például az orosszal vetjük össze, mely ma 1,6 billió dollár körül mozog. Vagyis szinte minden tekintetben - lakosságszám, gazdaság, haderő - a Török Birodalom állam egy fél Oroszországot tesz ki napjainkban.

Az erdogani birodalmi külpolitika ma már az Európai Uniót is "fenyegeti", hiszen a török diktátor a migránsokkal zsarolja Brüsszelt, mondván: "ha nem fizettek, rátok engedek 4 millió migránst". Ennyi ember tartózkodik ugyanis jelenleg a török határok közt, égve attól a vágytól, hogy Európába, főleg Németországba jusson. A török hadsereg pedig eközben jelen van nem csak Szíriában, de most már Észak-Afrikában is, ahol a líbiai, Tripoliban működő kormányerőket támogatják (szemben a Kelet-líbiai Hálif Haftár tábornok vezette erőkkel). Nyilván ez az akció is ugyanolyan célt szolgál, mint az oroszok szíriai jelenléte: pozíciókat, támaszpontokat és jogokat szerezni az országban, mely jogokat aztán államközi szerződésekkel legitimálnak. A módszer bevált taktika: Oroszország így birtokol több övezetet és támaszpontot is a szíriai tengerparton és annak közelében.

Erdogan kétségtelenül ma a világ egyik legbefolyásosabb vezetője, aki nagyhatalmi babérokra tör és országát a világ meghatározó államává akarja fejleszteni. Ehhez óriási segítség számára Törökország sajátos stratégiai, geopolitikai helyzete (hiszen uralja a Fekete-tengeri szorosokat, hidat képez Európa és Ázsia között és a Közel-Kelet kapuja is), illetve hatalmas hadserege, mellyel a térségben csak Egyiptom mérhető, illetve a hagyományos katonai nagyhatalmak: USA, Oroszország, Kína, India, Japán, Franciaország, Nagy-Britannia.

Hogy ki állítja meg Erdogant, ma nagy kérdés, amire sem az Európai Unió, sem Putyin, sem Trump nem tudja még  a választ. Országa NATO tag, lakossága muszlim, államának területe egyszerre része a Közel-keleti, ázsiai és európai befolyási övezeteknek, gazdasága pedig erősödést mutat. Törökországnak minden adottsága biztosított ahhoz, hogy az elkövetkező évtizedek meghatározó nagyhatalma legyen. De vajon Erdogan meddig mehet el, amíg ezt kiharcolja? /2020.03.05.11:54/