Tavaly, 2019 október 9-én a török hadsereg megtámadta Szíriát a Béke Forrása Hadművelet (valódi nevén: Operation Peace Spring) keretében. Az akció egy teljes hónapon keresztül tartott 15 ezer török és 14 ezer velük szövetséges szír katona részvételével. A beavatkozás eredményeként egy 1200 négyzetkilométeres (10-20 km mélységű) ütközőzóna jött létre a török határ mentén, szíriai területen, mely török indoklás szerint a kurdok távoltartását szolgálja majd. A hadműveletre azt követően került sor, hogy az amerikaiak váratlanul kivonták csapataikat Szíriából egy minimális kontingenst hagyva a téréségben. Donald Trump csapongó és hozzá nem értő "kalandor-politikája" gyakorlatilag a Putyin vezette hármas-szövetség kezébe adta Szíriát, mely így a szír kormány (Bassár el-Aszad) - Oroszország - Irán közös haderejének ölébe pottyant. A többi politikai erő: a kurd hadsereg, az ISIS maradéka, a szír ellenzéki erők és a tucatnyi egyéb szervezet zárójelbe kerültek a mindent uraló említett hármassal és a törökökkel szemben.
A török hadsereg Szíriában (2019 október 12) forrás: edam.org.tr
A jelenlegi szír helyzet tehát teljes átrendeződést mutat a fél évvel ezelőttihez képest, most két erő uralja a térséget: egyik oldalon az expanzív politikát folytató Törökország áll (helyi szervezeteivel), míg a másikon az orosz-vezetésű szír-orosz-iráni hármasszövetség. A kétpólusúvá váló berendezkedésben Törökország nagyhatalmi státuszt nyert: vele tárgyal minden résztvevő, így az USA és Oroszország is. A Putyin - Erdogan "csúcstalálkozóra" éppen most, március 5-én kerül sor (Moszkvában). Feszültté teszi kettejük viszonyát, hogy február 27-én Idlib tartományban egy légitámadás során 33 török katona vesztette életét. A légicsapást valószínűleg (egyelőre nem tisztázott módon) orosz gépek hajtották végre, de feltehetően nem törököket, hanem szír lázadókat kívánták megsemmisíteni. Idlib egyébként is a szír konfliktus legveszélyesebb "tűzfészke", hiszen itt harcol és itt zsúfolódik össze a térség minden résztvevője: a szír lázadók, a dzsihadisták, a törököknek "dolgozó" erők, az oroszok az irániak, sőt a kurdok bizonyos erői is.
forrás: aljazeera.com
Ami most a legnagyobb kérdés: meddig fog terjedni a török nagyhatalmi politika (az erdogani nacionalizmus) és milyen mértékben fogja alakítani (vagy átalakítani) a Közel-Kelet (főleg Szíria) politikai-befolyási térképét. Másképp fogalmazva: "ki állítja meg Erdogant?" Képes lesz elérni Szíria felosztását? Felmerülhet megvalósítható, reális lehetőségként Szíria orosz-török felosztása, melyben Észak-Szíria török érdekszféra (elcsatolt terület), Dél-Szíria pedig orosz bábállam lehet? Vagy esetleg ez már most megvalósul, amit a mai orosz-török "csúcstalálkozó" szentesít (afféle modern-kori Molotov-Ribbentrop paktumként, mely 81 éve Kelet-Európát, ma a Közel-Keletet osztotta/osztja fel).
Törökország kétségtelenül regionális nagyhatalom, mely a világ 11. legerősebb hadseregét és a Föld 19. legnépesebb államát tudhatja magáénak. Erdogan ma 82 millió török állampolgár vezetője és a világ 19. legerősebb gazdaságát uralja. A török GDP jelenleg 0,8 billió dollár, ami különösen akkor figyelemre-méltó, ha például az orosszal vetjük össze, mely ma 1,6 billió dollár körül mozog. Vagyis szinte minden tekintetben - lakosságszám, gazdaság, haderő - a Török Birodalom állam egy fél Oroszországot tesz ki napjainkban.
Az erdogani birodalmi külpolitika ma már az Európai Uniót is "fenyegeti", hiszen a török diktátor a migránsokkal zsarolja Brüsszelt, mondván: "ha nem fizettek, rátok engedek 4 millió migránst". Ennyi ember tartózkodik ugyanis jelenleg a török határok közt, égve attól a vágytól, hogy Európába, főleg Németországba jusson. A török hadsereg pedig eközben jelen van nem csak Szíriában, de most már Észak-Afrikában is, ahol a líbiai, Tripoliban működő kormányerőket támogatják (szemben a Kelet-líbiai Hálif Haftár tábornok vezette erőkkel). Nyilván ez az akció is ugyanolyan célt szolgál, mint az oroszok szíriai jelenléte: pozíciókat, támaszpontokat és jogokat szerezni az országban, mely jogokat aztán államközi szerződésekkel legitimálnak. A módszer bevált taktika: Oroszország így birtokol több övezetet és támaszpontot is a szíriai tengerparton és annak közelében.
Erdogan kétségtelenül ma a világ egyik legbefolyásosabb vezetője, aki nagyhatalmi babérokra tör és országát a világ meghatározó államává akarja fejleszteni. Ehhez óriási segítség számára Törökország sajátos stratégiai, geopolitikai helyzete (hiszen uralja a Fekete-tengeri szorosokat, hidat képez Európa és Ázsia között és a Közel-Kelet kapuja is), illetve hatalmas hadserege, mellyel a térségben csak Egyiptom mérhető, illetve a hagyományos katonai nagyhatalmak: USA, Oroszország, Kína, India, Japán, Franciaország, Nagy-Britannia.
Hogy ki állítja meg Erdogant, ma nagy kérdés, amire sem az Európai Unió, sem Putyin, sem Trump nem tudja még a választ. Országa NATO tag, lakossága muszlim, államának területe egyszerre része a Közel-keleti, ázsiai és európai befolyási övezeteknek, gazdasága pedig erősödést mutat. Törökországnak minden adottsága biztosított ahhoz, hogy az elkövetkező évtizedek meghatározó nagyhatalma legyen. De vajon Erdogan meddig mehet el, amíg ezt kiharcolja? /2020.03.05.11:54/
A poszt zárása után érkezett: a március 5-i moszkvai Erdogan - Putyin csúcstalálkozón tűzszünetben állapodtak meg a felek (Idlíb tartományban), amihez egy lényeges kiegészítés is társult, nevezetesen, hogy Oroszország és Törökország ezentúl közösen fognak harcolni az ENSZ-Bt által terroristának nevezett szervezetek ellen. Ez a rész alighanem a kurdok miatt lényeges Erdogan számára, aki évek óta mindent elkövet azért, hogy minden kurd szervezetet terroristának minősítsenek. Úgy tűnik, most ehhez megnyerte Putyint is, sőt elérte, hogy az orosz haderő is ellenségként tekintsen rájuk és harcoljon ellenük (Szíriában is).