Nem vagyok orvos, de logikusan hangzik, hogy ha egy vírust többször is el lehet kapni, akkor az immunizálás kimondottan problémás lehet. Márpedig a híradások szerint az új típusú koronavírus kétszer vagy akár többször is megfertőzhet bennünket (ha ilyesmi eddig nem is volt túl gyakori). Az immunrendszer felkészítése vakcinákkal az "éles" vírus-támadásra nem tud 100% -os lenni. Vannak azonban más problémák is. Nézzük most ezeket sorban.
A képhez felhasznált forrás: metropol.hu
Az első gond, hogy a nagy diktatúrák, mint Oroszország és Kína, úgy láttak a vakcina-kísérleteikhez, hogy nem egyeztettek vagy konzultáltak a világ tudósaival (mégpedig hatalom-politikai okokból, saját diktátoraik parancsainak engedelmeskedve és ebből is versenyt csinálva) így a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek (lásd WHO) sem ellenőrizhették vagy tesztelhették kísérleteik végeredményeit. A véglegesnek szánt orosz (Szputnyik V.) és kínai (Sinovac) készítmények így nem képviselik a nemzetközi egészségügyi szabványok minőség-garanciáit. A még nagyobb gond az, hogy hazánk ezekből tervez nagy mennyiségeket vásárolni és a lakosságnak kiadni. Már december végén - január elején kaphatunk orosz és kínai vakcina szállítmányokat.
Bár a központi akarat Magyarországon nagyon is érthető - gyors immunizálás a lakosság minél nagyobb hányadánál, a járvány további terjedésének megállítása érdekében és a népesség megmentéséért - valójában a minőség és biztonság rovására történő kapkodás is káros lehet. Itt elsősorban a mellékhatások, másodsorban az új típusú koronavírus egészségesekben kifejtett megbetegítése a probléma (még ha elölt kórokozókról van is szó). A teszteletlen, vagy minimális teszteléssel gyártott és forgalmazott készítmény igenis veszélyes lehet bárkire nézve. (Egyszerűbben fogalmazva: én speciál életem árán sem volnék hajlandó megengedni, hogy orosz vagy kínai cuccot toljanak belém. [de ez én vagyok])
Nézzük a többi lehetőséget, hiszen szó van arról is, a kormányzati-kommunikációban, hogy hazánk egyszerre több helyről is kész vakcinákat vásárolni és fogadni. Az orosz-kínai vakcina, legfőbb riválisa a német-amerikai oltóanyag, a a Pfizer-BioNTech mely aktív immunizálással véd. Ezt a vakcinát 43 538 főn tesztelték és Karikó Katalin biokémikus is ezt az oltóanyagot támogatja (saját magának és családjának is ezt fogja majd beadatni, nyilatkozata szertint).
A kínai vakcina, a Sinovak (kép forrása: deccanherald.com)
Az egyszerű laikus mindezek után tanácstalanná válhat: melyik a jobb, a kínai, az orosz vagy a német-amerikai, esetleg egyéb készítmény? Epidemiológus, biokémikus, vagy egyéb, orvosi végzettség hiányában csak a híradásokra és józan eszünkre támaszkodhatunk, ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy három kérdésben döntést hozhatunk: 1. beadatunk e magunknak BÁRMILYEN vakcinát is? 2. Ha igen, akkor választhatunk e arról, hogy melyik legyen az 3. Ha igen, akkor végül az orosz, a kínai, az amerikai vagy egyéb oltóanyagot válasszuk?
Ami saját szubjektív véleményemet illeti: diktatúrákban kifejlesztett és így bizonytalan tesztelési eljárásokon átesett készítményeket (orosz és kínai oltóanyagokat) biztosan nem választanék. A német-amerikai biztatónak tűnik. Egyébként az immunizáláshoz két oltást igényel majd (3 hét különbséggel). Egyetlen igazi hátránya az, hogy különleges tárolást igényel (mínusz 70 fokon). (2020.11.11:30)
***