A G20 országok [5.]

2019. július 01. 01:08 - Mizantróp.

Érdekes nemzetközi szervezetet alkotnak az úgynevezett G20 tagállamok, melyek elvben a Föld 19 legnagyobb, legerősebb gazdaságát és az Európai Uniót fogják össze. Ezek az országok termelik a világ bruttó nemzeti össztermékének 90% -át, ezek alkotják a világkereskedelmének 80% -át és ezekben az országokban él a Föld népességének 66% -a is. Jelentős szervezet tehát, mely meghatározó a globális folyamatokban. A tagállamok vezetői évente üléseznek egy-egy világvárosban: 2017-ben Hamburgban volt a G20 találkozó, 2018-ban Buenos Aires adott otthont a megbeszéléseknek, idén pedig Oszakában (Japánban) találkoztak a világ legjelentősebb vezetői.

g20_map.jpg  Kérdéses azonban több tényező is a G20 -ak működésével kapcsolatban. Az első mindjárt az, hogy miért éppen ez az összetétel alakult ki? Három állam ugyanis úgy tagja a szervezetnek, hogy nem a 19 legerősebb közé tartozik: Szaúd-Arábia (20. helyen áll) Argentína (21. helyet birtokolja) és Dél-Afrika (csak a 40, legtöbb GDP-t előállító ország). Helyettük a 19 közt Spanyolország, Hollandia és Svájc szerepel, mert a 14., 18. és 19. legmagasabb GDP -t produkálják.

g20.jpg

A dolog nyitja politikai jellegű: fontos volt egy arab államot is bevenni, mely ráadásul az olajtermelés élenjárója is (Szaúd-Arábia), illetve Dél-Afrikát, mely az egész afrikai kontinenst képviseli. (Ha nem lenne a meghívottak közt, akkor egyetlen állam sem képviselné a fekete kontinenst.) Argentína viszont érdekes kérdés, mert csak a 21. legerősebb gazdaság birtokosa és a spanyolok jócskán megelőzik (csakúgy, mint a hollandok és svájciak is).

gdp_first19.jpg

Másik kritika, hogy a G20 államok szervezete tud e valóban hatásosan fellépni azokban az ügyekben, melyek a Föld egészét érintik. Ilyen a terrorizmus, az ivóvizhiány, a migráció, a túlnépesedés és a klíma-változás kérdése. Ami a legutóbbit illeti, mint ismeretes Donald Trump még 2017-ben kiléptette az Egyesült Államokat a nemzetközi klímavédelmi egyezményből, pedig az egyik legnagyobb káros-anyag kibocsátó éppen az USA. Az első háromba tartozik Kína (évi 11 milliárd tonna CO2), a második az USA (évi 5,8 milliárd tonna CO2), a harmadik pedig India (évi 2,6 milliárd tonna CO2).

g20_osaka.jpg

Sajnos a G20 hangzatos szólamai, közös nyilatkozatai és elvben erőt mutató adatai (népesség, GDP ...stb) dacára nem sokat tesz a Föld fontos ügyeiért. Bár az idei találkozón Trump tiltakozása dacára belekerült a közös záró-nyilatkozatba a 2016-os párizsi éghajlatvédelmi egyezmény melletti kiállás, átfogó ügyekben alig-alig született közös döntés.

Óriási szükség lenne egy ENSZ -nél határozottabb, a legfontosabb országokat közös cselekvésre bíró és a legerősebb gazdaságokat összefogó szervezetre, mely valóban tenni tudna a közös problémákért. A kérdés csak az, hogy lehetne ez a szervezet a G20 és minek kell(ene) történnie ahhoz, hogy végre komoly döntéseket is felvállaljanak.

g20_gdplist.jpg

A Föld 20 legmagasabb GDP értéket produkáló országa egy másik monetáris felmérés szerint

*** 

mizantroop_lec4.jpg

 

12 komment
Címkék: G20 országok

A bejegyzés trackback címe:

https://mizantroop.blog.hu/api/trackback/id/tr7414919638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eremitha 2019.07.01. 23:12:43

A G20 országokat is érdekcsoportok uralják. Sajnos épp azokban a kérdésekben nem képesek egységesek lenni, amelyek a legsúlyosabbak. Mint a migráció és klímakatasztrófa.

Solo_ 2019.07.02. 00:01:43

@mutatis mutandis: Ma a Földet három valóban súlyos katasztrófahelyzet fenyegeti:

- Túlnépesedés
- Élelem és ivóvíz hiány
- Klímaváltozás

Az összes többi probléma ezekből vezethető le. Például azért van migrációs válság, mert az úgynevezett harmadik világ élhetetlen, túlnépesedett, elsivatagosodott és éhínségekkel sújtott.

Solo_ 2019.07.02. 00:13:50

Egyébként egy másik lista szerint Szaúd-Arábia két helyet is feljebb jött. A többi ország helyén van, csak picit magasabbak a számok:

statisticstimes.com/economy/countries-by-projected-gdp.php

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.02. 06:11:34

@Secretus Rector:

Ezek közül csak a vízhiány valós probléma, az is csak egyes régiókban.

törppicur 2019.07.02. 07:23:07

A G20 konferencián pl Mutti és Micron ráértek ejus fejekkel játszadozni, alkudozni róluk, összerakni egy kvázi kötelezően elfogadásra itélt "javaslatot" a kicsiknek.

Ugyanők nem vették észre, hogy az Olaszok is tagja az ejunak is meg a G20-nak is és nem vették be őket. Lehet, csak nem bírták az ellenzéket?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.07.02. 07:29:14

ríjjatok a vilagkormanyért . arulo szarhaziak.

Brix 2019.07.02. 07:53:14

@MAXVAL bircaman közíró: A klímaváltozás ès a túpnèpesedès is nagy problèma. Pl. az elmúlt időszakban nem ritkán 46-48 fokos hőmèrsèkleteket mèrtek a Hindusztáni - alföldön, ez azèrt ott is rendkívül szokatlan , ès a munszun is kèsett, ami embermilliók èletèt tette lehetetlennè. A hadsereg mentette a lakosságot az èlhetetlennè váló kistelepülèsekről, de így is rengetegen estek áldozatául a forróságban. A klímaváltozás ès a túlnèpesedès már a jelen problèmája, csak nèhány bolond ignorálja ezen folyamatok hatását az emberi civilizációra.

Brix 2019.07.02. 08:00:00

@FILTOL: Az lesz a jövő, hogy egyre jobban egyeztetni kell az országoknak, mert az egyes országok partikuláris, önös èrdekei nem írhatják felül a közös , globális èrdekeket. Nemzetállami keretek között sok mindent már nem lehet megoldani, a mert a globalizáció káros jelensègei nem állnak meg az államhatárokon.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.07.02. 08:11:28

@Brix: ohh igen akkor magyarul, a globalizacio tonkrebassza a foldet, s mivel a problemak globalisak, ezert bízzuk a globalista elitre a gondok megoldasat, azokra akik azt okoztak.
igazi okos ,megfontolt javaslat.

szepipiktor 2019.07.02. 08:34:44

@MAXVAL bircaman közíró:
Vakójában a víz az egyik legnagyobb, de pont azokban a régiókban, ahol fullra jár a túlnépesedés.
Ami meg azonnal generálja az élelem és az élettér kérdését is.
Mivel a vízhiány elég nehéz megoldani, marad a másik okozó, a értelmetlen túlnépesedés, hiszen az újak éppen ott jelennek meg, ahol nincs elég víz és étel és nem is termelhető.
Azaz elérik a kritikus tömeget és elindul a migráció, hiszen ma már látják, máshol meg lehet élni.
Sáskajárás-effektus...
.
A környezetszennyezés a túlnépesedés eredménye.
A klímaváltozás meg még nem tisztázott, de ha valóban a kibocsájtott gázok okozzák, akkor az megint egyenes eredménye a túlnépesedésnek...
.
A víz azért érdekes, mert ha odajön százmillió, ahol van (onnan, ahol nincs), akkor a mostani vízkészlettel bíró területeken sem lesz...

2019.07.02. 09:52:29

@FILTOL: tégy a globalizáció ellen:
Ne használj kínai telót, számítógépet, stb stb stb.
Ne égess orosz olajat
Ne használj orosz urániumból előállított áramot
Ne egyél kolumbiai banánt
Ne egyél járj német (francia, japán szlovák stb stb stb) autóval
Ne hordj bangladesi inget
Ne hordj török cipőt
Ne egyél szerb disznóhúst
Ne lélegezz, mert a levegőt is Auszria felől hozza a domináns szél

Fortress_ 2019.07.02. 10:17:25

@szepipiktor: A környezetszennyezés és a túlnépesedés közt nincs konzekvens összefüggés. Vannak túlnépesedett de NEM környezetszennyező országok (pl. a 108 millió lakosú Etiópia, vagy a 167 millió lakosú Banglades) és vannak NEM túlnépesedett mégis környezetszennyző államok, mint az USA vagy Irán.
süti beállítások módosítása